Örökségünk
Műemlék
Református templom
A templom gótikus stílusú, mely a XV. században épülhetett. A végleges formáját 1818-21 között nyerte el. A templom tornya háromszintes. Belső tere dongaboltozatos.
Kettő dísztelen falazott karzata alatt három-három boltozat található. A kisebbik harangján 1646-os évszám található, mely a korábban itt állhatott középkori templomból származhatott. A nagyobbik harangját 1958-ban hozták. Az épület szabadon álló, csaknem keletelt épület. Tetején órapárkány és cifra, bádogfedésű sisak.
Műemlék
Népi lakóház a Szabadság utca 11. szám alatt
2003-as NKÖM rendelet alapján műemlékké nyilvánított épület. Építése a 18-19 századra tehető. Falazata feltehetően vegyes, vagyis vályog és tégla egyaránt megtalálható benne. Lábazat fehérre meszelt, fekete lábazattal. A főhomlokzata téglaporos mésszel vörösre festett. A tetőforma a tarpai házakhoz hasonlít, tehát nyeregtetős csonka kontyolással. Héjazata valaha zsindely volt, most cserépfedésű. Oldalt lopott tornác. Utcafronti homlokzata vakolatdíszes, melyen az 1891-es évszám leolvasható. A lakóház mögött soros elrendezésben istálló épület, nagykapus kocsiszínnel, mely szintén műemlék.
Helyi védelem alatt álló épület
Lelkészi Hivatal
A református egyház lelkészi hivatal működik az épületben, mely növényekkel az utcafrontról egészen be van nőve. Helyi egyedi védelem alatt álló.
Helyi védelem alatt álló épület
Dessewffy-kúria
A régi iskolaépület mára már használaton kívül van. Állapota még megfelelő, de karbantartásra szorul. Kialakítását tekintve szabadon álló épület az utcafronttal párhuzamos elhelyezkedéssel. Az előkert meglehetősen hosszú. Maga az épület teljesen szimmetrikus, a főhomlokzaton található a homloktornác, melyet a főbejárat kiugrása tör meg.
Helyi védelem alatt álló épület
Szarka-kúria
Ma községházaként üzemel. Teljesen felújított épület, mely az utcára merőlegesen szabadon álló telek beépítettséggel áll az ingatlanon. Az épület szimmetrikus kialakítású, a főhomlokzata közepén a kiugró bejárat található. A cserépfedésen napelemek kerültek elhelyezésre a kor követelményeinek kielégítésére. Kertjében áll a 7 oszlopból álló millenniumi emlékmű.
Emlékmű
Lélekvesztő avagy a II. világháború hősi halottjainak emlékműve
A szobrász, éremművész Nagy Lajos Imre Gulácson született, és így kapott lehetőséget szülőfalujától az emlékmű elkészítésére. Magas mészkőhasáb tetején, a bronzból készült emlékmű a háború borzalmait igen kifejezően mutatja be.
Emlékmű
Millenniumi emlékpark
A Polgármesteri Hivatal udvarán felállított Millenniumi emlékmű faragott oszlopai a Hét Vezért szimbolizálják. Ezen emlékmű a millenniumi zászló átadásakor készült, kárpátaljai
művészek által.
Emlékmű
2001 évi Tiszai árvízi emlékmű
A nagy tiszai árvíz 2011. március 6.-n kezdődött, amikor is a Tisza átszakította tarpai gátat, mely a Beregben 46 települést érintett, 20 településen kitelepítéssel járt. Az
emlékművet 2011. június 3.-n avatták fel az korábbi köztársasági elnök, Mádl Ferenc felesége Mádl Dalma jelenlétében.
Egyéb kiemelkedő jelentőségű örökségeink
Mikes Kelemen dombormű
A gondozási központ épület homlokzatán látható, melyet 2011 szeptember 25.-n avattak fel az író 250. évfordulója alkalmából. A portrédomborművet is Nagy Lajos Imre szobrászművész készítette el, aki annak idején ezen épület falai között járt iskolába a valaha oktatási intézményként működött épületben.
Egyéb kiemelkedő jelentőségű örökségeink
Római katolikus templom
2003-ban megépült templom neve Boldog Kalkuttai Teréz templomként avatták fel. Ma már Szent Teréz templom, mivel azóta Teréz anyát szentté avatták és a templom neve is e szerint változik. A templom a régi Dessewffy-kúria közvetlen szomszédja. Kialakítása a XXI. századból merít. A harangtornya elburkolás nélküli fából készült építmény, melyen harangja szabad szemmel látható.
Polgármesteri köszöntő
A
történelmünk
Az
örökségeink
Helyi
turizmus